Sajtóközlemény

Az Alapítvány 2013 évben megpályázta az Európai Unió és a Magyar Állam által hátrányos helyzetű munkavállalók foglalkoztatására kiírt TÁMOP 1.41.-12/1-2013 - 0030 kódszámú pályázatot. A civil szervezet a sikeres részvétel eredményeként 19. 966 253Ft támogatásban részesült . A program keretében 2014. március 1 és 2015. május 30. között 5 fő pályakezdő munkanélküli fiatalt foglalkoztatott, akik jelentős munkatapasztalatot szereztek és a projekt zárását követően ennek birtokában folytathatják életpályájukat.

A projektidőszakban megvalósított több közhasznú rendezvényt az egészséges életmód, a stresszel való megküzdés, valamint a fenntartható életmód és környezetünk védelme témakörében. A munkahelyi egészségmegőrzést célzó „Work fitness” programot dolgozott ki, amellyel sikeresen vett részt a 2014. évi Civil Liciten. Összeállította a „Föld Napja” című tudományos-ismeretterjesztő anyagot, amely korszerű, a legfrissebb eredményeket is tartalmazó információkkal érdeklődést felkeltő, továbbgondolásra és cselekvésre ösztönző színfoltja rendezvényeinek. Az egészséges életmód, a stresszel való megküzdés és a környezet védelme témakörében érzékenyítő és szemléletformáló célú társasjátékot fejlesztett ki, amely az óvodástól a nyugdíjas korosztályig nagy sikerrel mozgatja meg a résztvevőket.

Az Alapítvány 2015. évtől a Magyar Nemzeti Bankkal kötött szerződés alapján tájékoztatást nyújt a lakosság számára a devizahitelekkel, banki elszámolásokkal, forintosítással, fair-bankkal kapcsolatos ügyekben is. A megkötött támogatási szerződés alapján Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyékben szervez konzultációs napokat „Légy tájékozott” címmel.

Szőke Sándor elnök tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy a TÁMOP 1.41-12/1-2013-0030 kódszámú pályázat összességében sikeresen zárult és az eredmények a civil szervezet jövőbeni tevékenységébe is beépülnek. A pályakezdő munkavállalók a megszerzett munkatapasztalat birtokában 80%-os eredményességgel helyezkedtek el más munkáltatónál.

További információ kérhető:

Szőke Sándor elnök

6200 Kiskőrös, Árpád u. 27.

06-30-3155110

email:Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Civilek a pénzügyi fogyasztóvédelmi tájékoztatásban!

A Semmissé nyilvánított szerződéses feltételekről szóló 2014. évi  XXXVIII. törvény, az Elszámolás szabályairól szóló 2014. évi XL. törvény, és a Fair Bankról szóló 2014. évi LXXVIII. törvény kötelezi a pénzügyi intézményeket, hogy a 2004 május 1. és 2014. július 19. napja között kötött fogyasztói kölcsönszerződéseket vizsgálja felül. A törvényekben foglalt feltételeknek megfelelően számoljon el az ügyfelek felé.

E fontos jogalkotói lépést követően a Magyar Nemzeti Bank ,,Az Elszámolási törvénnyel kapcsolatos széleskörű fogyasztói tájékoztatást elősegítő Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Program” megvalósítására pályázatot írt ki civil szervezetek részére.

A pályázaton részt vett és támogatásban részesült Alapítványunk is.

Az MNB-vel kötött szerződésünkben az szerepel, hogy a Dél-alföldi Régióban: Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye 5-5 kistelepülésén (falvakban) információs napok keretén belül tájékoztatást adunk a lakosságnak az elszámolási, forintosítási és a Fair bank törvényekről, az ügyfél teendőiről, a jogorvoslati lehetőségekről.

2015 őszén újra Sürgősségi lélektan, megújult tematikával

A program Önkéntes Műnyilvántartásba vétele megtörtént:

Tanúsítvány letöltése.

A megterhelő, váratlan élethelyzetek, mint balesetek, tömegszerencsétlenségek, árvíz, stb. áldozatainak és szemtanúinak hirtelen reakciói gyakran döbbenetet, tehetetlenséget váltanak ki a környezetükben, amelyek akár újabb veszélyforrást jelenhetnek, vagy a mentést, az ellátást is veszélyeztethetik. Ugyanezen események a további pszichés hatásokat tekintve traumatizálók lehetnek mind az áldozatok, mind a mentésben résztvevők számára, akár PTSD kialakulásának következményeivel is.

A továbbképzés keretében a résztvevők megismerkednek azokkal a lelki jelenségekkel és a hátterükben zajló folyamatokkal, amelyekkel a bajba jutott embertársak küzdenek, megtanulják alkalmazni azokat az alapvető lélektani eszközöket, amelyek segítséget nyújthatnak  a további veszélyeztetés elhárításában és az együttműködés megnyerésében, megtanulják továbbá felismerni a mentés során elszenvedett pszichés traumatizáció jeleit, a  prevenció lehetőségeit és korlátait is.

A továbbképzési program 13 x 45 perc elméleti és 7 x 45 perc gyakorlati (tréning, esetmegbeszélés) blokkból áll. A továbbképzésen megszerzett tudás szintjéről a résztvevők tesztvizsgán adnak számot. A képzés elvégzéséről, a tanulmányi és vizsgakövetelmények teljesítéséről a résztvevők tanúsítványt kapnak. Az OFTEX igazolás költsége a részvételi díjat tartalmazza.

Képzésünk a Magyar Pszichológiai Társaság Hon- és Rendvédelmi Tagozata támogatásával valósul meg.

Tájékoztató anyag letöltése.

Alapítónk, Nagy Ildikó a Kongresszus egyik előadója!

kongresszus

Nagy Ildikó előadóként vett részt a Magyar Ortopéd Társaság és a Magyar Traumatológus Társaság 2014. évi Közös Kongresszusán.

Kapcsolódó képgaléria letöltése.

Tudás és Életmód Innovatív Közhasznú Alapítvány
Copyright © 2014 tudaseseletmod.eu